Kedves Olvasóink ajánljuk a figyelmetekbe a következő írást, melyet társatok, Kneisz Dóri írt arról, hogy milyennek képzeli a jövő iskolai könyvtárát.
AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK PRIMOGENITURÁJA
Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából
a Könyvtárostanárok Egyesülete által kiírt
Ilyennek képzelem a jövő iskolai könyvtárát 50 év múlva c. pályázatra
Ötven év nagyon hosszú idő. Ha górcső alá vesszük a történelmet, ott a különböző korok eltérő válaszokat adnak arra a kérdésre, melyet ez az egyszerű évszám felvet mindenkiben: Mi minden történhet ötven év alatt? Ami még ennél is fontosabb: Mi az, amit megtehetünk félszáz év leforgása közben? Az ókortól a középkorig akár évtizedek is lepereghettk az idő homokóráján anélkül, hogy jelentősebb események zajlottak volna le. Az elmúlt évszázadokról, évtizedekről, évekről ez már nem mondható el. Minden egyes órában történik valami, amely, ha nem is tudjuk, közelebb hoz egy történelmi jelentőségű eseményt, vagy már maga is az. Ezért is nehéz megjósolni akár csak egy olyan egyszerű dolgot is, mint hogy milyenek lesznek az iskolai könyvtárak ötven év múlva.
Elsőként az a gondolat ötlött az eszembe, remélem olyanoknem lesznek, mint a Library wars címet viselő, rendkívül súlyos jövőképet felvázoló japán filmben, ahol a könyvtár egy olyan szervezet, mely javarészt katonai erőkkel vívja ki az olvasás szabadságát. Amikor először olvastam, nevettem az elképzelésen, pedig ki tudja? Lehet, hogy egyszer valóság lesz belőle? Addig is, amíg ezt megtudhatjuk, megkísérelem a személyes véleményemre és publikus adatokra hagyatkozva felbecsülni, hogy mi más – a fenti víziónál jobb – várhat még ránk a közeljövőben, amennyiben meglátogatunk egy iskolai könyvtáratötven év múlva.
A „nagyközönség” hajlamos arra, hogy a könyvtárakat két kategóriába sorolja (függetlenül attól, hogy különböző típusú könyvtárak vannak). Az ő szemükben vannak a rossz könyvtárak, s vannak jók. Pedig az az igazság, hogy egyszerűen csak könyvtárak vannak, amelyeknek több jutott az előnyökből, kicsit kevesebb a hátrányokból, vagy éppen fordítva. S mivel mi most kifejezetten az oktatási intézményeken belül bibliotékákról gondolkodunk, nem hagyhatom figyelmen kívül a faházikó jelenséget sem. Van egy elmélet, mely az oktatási rendszert egy fatéglákból összerakott házacskához hasonlítja. Az oktatás lerakja az alapokat, s az általa kiművelt generáció megalkotja az épület maradék részét. Mivel az iskolai könyvtárnak (is) jelentős szerepe van az eljövendő generációelnevelésében, tanításában, a legelső szint építőanyagát ő biztosítja. Ez mindig így volt, s is így lesz, különösen az új stílű oktatásban, ahol a tananyagot csak elméleti szinten adják le a diáknak, a
begyakorlásra már nincs elég idő. A tanulás helyszínének és a tanulási segédanyagoknak (e-tananyagok, e-feladatgyűjtemények, animációs gyűjtemények, oktató játékok) biztosítása ötven év múlva szerintem az egyik legfontosabb feladata, szolgáltatása lesz az iskolai bibliotékáknak. Mint ahogy a hosszabb nyitva tartási idő is, hogy a diák bármikor betérhessen az iskola nyitva tartási idejében (órák előtt, lyukasórákban, tanítási órák után).
Jelenleg nincs pénz könyvekre, rendezvényekre, az olvasói terek modernebbé és színesebbé tételére még kevésbé. Holott a mai gyerekeket ezzel lehetne bevonzani, s függővé tenni egy egész életre az írott vagy elektronikus szöveg iránt. Így meggyőződésem, hogy ötven év múlva a jó iskolai könyvtárakat a sok, változatos interaktív rendezvény és a színes, látványos modern berendezés kell, hogy jellemezze, amelyek kialakításába a diákok is részt vehetnek. (Nem egy diáktársamtól hallottam már, hogy a könyvtárak, kiállítások
rendezvények unalmasak, mert nem interaktívak!) A 2063-as vonzó és praktikus iskolai
könyvtár különálló egységeket biztosít az alsó tagozatosoknak – fantáziám szerint
olvasósátrat, ahol maguk között lehetnek, elbújhatnak a tekintetek elől, ahol mégis élvezhetik
az együttolvasás örömeit. A felsős, gimnazista olvasók, ha huzamosabb ideig tartózkodnak a
könyvtárban, azt leginkább a tanulás kedvéért teszik. Számukra nagy jelentőséggel fog bírni
egy elkülönült (esetleg hangszigetelt falú) helyiség, amelyre iskola és a kisdiákok okozta
hangzavar nincs befolyással, ahol nyugodtan tudnak tanulni – egyénileg és társakkal is. Ötven
év múlva talán a könyvtárhoz kapcsolódó számítógépes – és filmnézőterem kialakítására is
jut pénz, ahol programokat és interaktív foglalkozásokat lehetne tartani. Az eljövendő
generációkat már leginkább ezen a nyelven lehet megszólítani.
Az elektronika térhódítása is egyre jobban észrevehető a világon. Az iskolai könyvtár
kapuit ma még csak éppen nyitogatja ez az új jelenség, de nem lehet figyelmen kívül hagyni,
hogy milyen jövőt szülhet. Az iskolákban még nem fenyeget az a veszély, de a Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtárban már elkezdték automatizálni a teljes kölcsönzési rendszert. Az intézmény egy részében az élő emberi munkaerőt már teljesen kiiktatták. Nyilván erre mindenki saját individumának megfelelően reagál. Talán lesz, akinek megkönnyíti a könyvtár használatát, de van akinek a személyes kapcsolatok is fontos elemei a könyvtárhasználatnak. Személyes véleményem szerint az iskolai könyvtárban egyre inkább a személyes kapcsolatot, kötődést kellene erősíteni, több könyvtárostanár alkalmazásával.
Mindazonáltal, az újítások némelyike nem elvetendő, s könnyen megvalósítható lesz már
a nagyon közeli jövőben is. Ötven év múlva természetes kell, hogy legyen a számítógépekhez,
laptopokhoz, táblagépekhez, e-bookokhoz (egyéb, ma még ismeretlen elektronikus
eszközhöz) való hozzáférés helyszíne az iskolán belül – a könyvtár, „reggeltől - estig”.
Ehhez minimum 10-30, jó konfigurációjú elektronikus eszköz kell, hogy rendelkezésre álljon.
Az iskolai könyvtár elektronikus szolgáltatásai teljes körűek lesznek, otthoni tanuláskor
könnyedén használható a netes katalógus, ahonnan letölthetőek a leggyakrabban használt e-könyvek, (pl.: a műelemzések) a szintén interneten keresztül történő hosszabbítás, előjegyzés
ötven év múlva már természetes lehetőség lesz. Félszáz év múlva a modern funkciókkal
ellátott weboldalhoz minden valószínűséggel tartozni fog egy virtuális könyvtár. A
dokumentumot így mindig, minden időpontban elérhetővé válhatnának. Persze jogos a kérdés,
hogy mi lesz akkor a valódi könyvekkel? Nos, már 2013 környékén megfigyelhető, hogy amit
a fiatalság pénz kifizetése nélkül meg tud szerezni az internetről, azt meg is fogja. Ilyennemű
törvényesítéssel, mint az online könyvtár, legalább megadható lenne a jogtulajdonosoknak,
amit meg kell adni.
Vita tárgya lehetne egy ideális könyvtárostanár alakja, de úgy vélem, az iskolai
könyvtárak szakképzett munkaerő terén minden más intézményhez képest az élen járnak.
Személyzetük megfeszített erővel, fáradhatatlanul dolgozik, kiválóan kezeli az elektronikus
adatbázisokat, profin, gyorsan és udvariasan nyújt segítséget bárkinek, aki arra igényt tart. Én
ennél sohasem kívántam sem szebbet, sem jobbat, mert az ideális munkaerőnek véleményem
szerint pontosan ilyennek kell lennie, de ezt nyilván ahány ember van, másképp látná, de
meggyőződésem, hogy senki sem értene egyet olyan iskolai könyvtárak létrehozásával, ahol a
teljes keresési és kölcsönzési folyamat gépek által van megoldva. A könyvtárossal,
könyvtárostanárral való érintkezés a társas érintkezések egyik formája, s az információszerzés
egy biztos módja. Persze a könyvtárostanároknak is haladniuk kell a korral, ki kell bővíteniük
ismereteik repertoárját, ha meg akarják őrizni azt a pozíciót, amit betöltenek. A kisdiákok a
jövőben is kérni fogják a segítséget a leckeíráshoz (kérdés, mi lesz akkor a lecke…), így
minden új ismeretterületen otthonosan kell majd mozogniuk. A nagyobbak számára pedig
sok-sok személyre szabott olvasmányajánlást, indirekt pszichológiai segítséget kell majd
nyújtaniuk – ellensúlyozni az elektronikus világ személytelenségét. Egy szimpatikus
könyvtárostanár képes ugyanazt a hatást kiváltani, mint egy képzett pszichológus. Sokkal több
személyes problémára derülhet fény, mint az osztályban, más iskolai közösségben.
Meggyőződésem, hogy a könyvtárostanárok képesek lesznek alkalmazkodni az új
kihívásokhoz.
Generációnk már hozzászokott, s a jövő diákjai beleszületnek az elektronikus világba,
evidenciaként kezelik hogy bármilyen információ, adat a világon bárhol, bármely perc
bármely másodpercében elérhető. De szerintem mindig lesz az ifjúságnak egy olyan része, aki
úgy nő fel, hogy ragaszkodik a nyomtatott könyvekhez. Ismeri az értéküket, a tapintásukat,
tisztában van eszmei értékükkel, A hit a( nyomtatott és elektronikus) könyvekben nem kell,
hogy meginogjon, sem most, sem máskor. A könyv egy lélek, amely csakis hozzánk beszél,
amíg olvassuk. Legális drog, amely kiemel a mindennapok szürkeségéből, olyan tükör,
melyben a valóság tükröződik vissza. Minden egyes elolvasott sor az emberi lélek részét
képezi, s amíg ez így van, a könyveket képtelenség lesz kitépni bárkinek is a szívéből.
S a könyvek lelőhelye, a könyvtár is különleges szerepet tölt s hitem szerint fog is
betölteni a jövőben a diákok életében. A mindenkori oktatás által kiművelt ifjúság annak a
háznak az alapját képezi, amelyre a közös nagy házunk, az államunk épül. S bár egy embert
rengeteg minden tesz azzá, akivé válik, de az a tudásanyag, amit iskolai élete során magáévá
tesz, a tapasztalat, melyet személyesen a könyveken, a könyvtárakon keresztül szerez – talán a
legmeghatározóbb ezek közül.
Hozzászólások