Gyimesy Márton 5. a osztályos tanuló I. helyezést ért el meseíró pályázatunkon az 5.-8. osztályosok kategóriában, fogadjátok szeretettel meséjét!
A lórabló
Volt egyszer egy király, Töhötömnek hívták. Annyi lova volt, mint hal a tengerben. Abban az időben senki másnak nem volt ekkora lóállománya.Az utóbbi időben szörnyű dolog történt. Minden éjjel elrabolták egy lovát. Hiába állított strázsát, reggelre az őröknek is hűlt helyét találta. Búslakodott Töhötöm király, senki sem tudta megvigasztalni.Egyik este odament hozzá a lánya, Margit:
- Édesapám, hadd menjek most ki én őrt állni!
- Szó sem lehet róla, nehogy téged is elraboljanak ezek a banditák!
- De, apám, én csak segíteni akarok! Vigyázni fogok magamra, megígérem.
- No, nem bánom! Menj csak! – mondta a király.
Alkonyatkor Töhötöm király lánya kiült az istálló elé. A zsebébe rejtett egy sípot, hogy majd felébressze az egész udvarnépet, ha jön a lórabló.
Éjféltájt halk szóváltásra figyelt fel, majd feléje közeledő lépteket hallott. Rögtön felismerte, hogy idegenek. Bele akart fújni a sípjába, de abban a pillanatban valaki befogta a száját egy kendővel. Próbált Margit szabadulni, de nem tudott.
Ekkor két másik alak tűnt föl az istállónál. Felemelték a királylányt, és csöndben a közeli erdőben várakozó kocsihoz vitték. Eközben egy másik tolvaj ismét elrabolt egy lovat Töhötöm király istállójából.Hajnalban az erdőben várakozó kocsi csöndben elindult, rajta a fogoly királylány. A kocsit négy ember kísérte lóháton. Margitot elaltatták, hogy ne tudjon szabadulni. A királylány, amikor felébredt, egy büdös, dohos cellában találta magát. A cella előtt két fekete ruhás őr állt; ebből jött rá Margit, hogy Róbert királynak, az ellenséges erők vezetőjének fogja. Kinyílt az ajtó, és Róbert király lépett be a folyosóra. Megállt a királylány cellája előtt:
- Mit akar velem? – kérdezte Margit.
- Itt kívánom tartani túszként, amíg apja átadja nekem a birodalmát – válaszolta Róbert király.
- Azt várhatja! Apám jó király, és soha nem adná fel a királyságát. Azonnal hadat üzen az ön országa ellen.
- Már késő, mert én holnap elfoglalom Töhötöm birodalmát! Azért loptam el apja lovait, hogy megerősítsem velük a lovasságomat, és így könnyebben leigázhassam királyságát – ezzel sarkon fordult, otthagyta a királylányt. Eközben Töhötöm király katonái Margitot keresték. Átkutatták a palotát, a falvakat, a tanyákat, még az erdőket is, de nem leltek nyomára. Még jobban búsult Töhötöm király. A rablások híre a szomszéd királyságba, Sámuel birodalmába is eljutott. Sámuel király fia, Ferenc herceg elhatározta, hogy segít Töhötöm királynak, és kiszabadítja Margitot. Titokban maga köré gyűjtötte Sámuel király katonáit, és elindult Töhötöm várához. Elbújtak az istálló körül, lesben várakoztak. Az éjszaka leple alatt ismét jöttek a lórablók, elvittek egy lovat Töhötöm király istállójából. Ferenc herceg és katonái a nyomukba eredtek. A rablók elvezették őket Róbert király várához. Ott elrejtőztek a bozótban, és várták az alkalmas pillanatot, hogy támadhassanak. Hajnaltájt Róbert király vezetésével egy hadseregnyi katona hagyta el a várat. Már Ferenc herceg is megértette, hogy miért rabolták el Töhötöm király lovait. Amint eltűntek a látóhatáron, Ferenc herceg parancsot adott a vár ostromára. A megritkult védelemnek köszönhetően hamar elfoglalták a várat, és kiszabadították Margitot. Visszaindultak Töhötöm király várához. Töhötöm király birodalmában éppen ebédidő volt, amikor berontott egy őr a királyi ebédlőbe:
- Felséges uram, végünk van! Róbert király hada megtámadott bennünket!
Töhötöm király riadót fújatott, de csak pár száz, Margit keresésében kifáradt katona állt rendelkezésére. A közeli mezőn csapott össze a két sereg. Az ellenség túlereje miatt a küzdelem reménytelen volt, de Töhötöm király csapata nem hagyta magát. Már majdnem minden elveszett, amikor hatalmas porfelhő tűnt fel a Róbert király birodalma melletti erdő felől. Ferenc herceg és hadserege érkezett felmentő seregként. Margit királylányt megpillantva Töhötöm király és harcosai erőre kaptak; így hamar visszaverték Róbert király támadását. Ferenc herceg és Margit egymásba szerettek; összeházasodtak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Szabó Eszter 12. b osztályos tanuló I. helyezést ért el meseíró pályázatunkon a 9.-13. osztályosok kategóriában, fogadjátok szeretettel meséjét!
Nekem gondom van Rád!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperenciás- tengeren is túl egy falu. Ebben a faluban lakott a mi mesénk főszereplője, Derék. Derék nagyon derék férfi volt, ám mégis ebben faluban folyton kicsúfolták az emberek: -,, Nézd milyen szakadt az inge és micsoda mocskos a nadrágja.” -
Tudniillik, hogy Derék nagyon szegény ember volt vala. Sajnos az inge tényleg foszlott volt és a nadrágja is mocskos. Éjt nappallá téve a falu eldugott utcáit járta, hogy a csúfolódó beszédeket ne hallja, s a gyermekek ne dobálják meg kővel, ritkás öltözete miatt.
Egy nap, mikor Derék a sétálásban elfáradt vala, így sóhajtott magában: ,, Ej, de jó volna ha tudnék csak egy kis falást enni, de engem az Isten úgy megvert, hogy még pénzem sincs, hogy ehessek valamicskét.˝ Ahogy így gondolkozott, olyan mérhetetlenül szomorú lett, hogy sírva fakadt és csak zokogott és zokogott...
Hirtelen egy lágy, szelíd szellőt érzett, ami megcsiklandozta a kilógó, s fáradtságtól megduzzadt lábait. A szellő így szólt: ,, Derék, hát miért itatod itten az egereket? ˝ ,,Hogyne itatnám, ha éhes vagyok, s nincs mit ennem, sőt még a ruhám is mocskos. Még a gyerekek is megijednek tőlem˝ - mondta szipogva Derék. ,,Nos, hát tarts velem Derék, s igazi derék embert faragok belőled”- mondta a szellő. Derék így nekiindult, hogy kövesse a szellőt, hátha igazán betartja a szavát. Így mentek, mendegéltek míg egy hatalmas odvas fához nem értek. Ekkor a szellő így szól: ,, Látod-e azt a madarat ott az ágak rejtekében?˝ ,, Látom... ˝ -válaszolta Derék. ,, S látod-e őt sírni-ríni, vagy netán aggodalmaskodni? -faggatta tovább a szellő. ,, Nem” - válaszolta Derék.
Ekkor a szellő kérte, hogy kísérje tovább. Már egy hete, hogy folyamatosan sétáltak, mikor egy tisztáshoz értek. Ezen a tisztáson olyan csuda virágok nőttek, hogy még maga a Hétpecsétes -karimájú fűzfán fütyülős kis király is nagy csodájára járt. Itt is megállt a szellő és így szólt: ,, Látod ők se aggodalmaskodnak, hogy holnap szárazság lesz; tudják, hogy a szárazság után mindig eső következik. Egyik se búsul, hanem finom illatot áraszt, s jó nagyra akar nőni.”
Harmadik utuk egy hatalmas arany kapuhoz vezetett, melyen díszes betűkkel e feliratot látták: Éli mester ˝ irodája˝ . Ekkor a szellő ismét megszólalt: ,, Drága barátom innentől kezdve nem kísérhetlek tovább, neked kell ide bemenned, én nem követhetlek.˝ Derék megijedt e szavak hallatán, de azért csak nekibátorodott, s lenyomta a kilincset.
Bent, ami fogadta elfelejtette vele a bátortalanságot. Éli mester ránézett a mi főhősünkre s így szólt: ,, Már vártalak, hogy egy kicsit beszélgessünk... Láttalak a minap sírni, mert éheztél. Te azt hitted, hogy nem gondolok Rád, Derék?! Láttam, amint a szellő megmutatta neked az én gondviselésemet. Hát pont Rólad feledkeznék el, Derék?˝
Derék ekkor közbevágott.. de hát nekem nincs ruhám, a madaraknak van tollazatuk, nekem nincs fészkem, amibe a családomat elvárjam, nekem nincs... folytatta volna tovább, ha Éli mester mély hangja nem inti hallgatásra. ,,Jól van, Derék tégy próbára˝ - mondta Éli- ha bármire szükséged lesz, csak ezt az egy mondatot mond ki s úgy lesz, amint azt te kimondtad. Ez a mondat pedig így szólt: ,, Nem aggodalmaskodom, hiszen ez a madárnak is megvan, akkor minél inkább nekem.”
Derék nem értette, hogy mi ebben a jó, de úgy döntött kipróbálja. Mikor már hazafelé ment, hirtelen olyan erős szél támadt, hogy a ruhái résein beáramló fuvallat szinte már marta a testét. Ekkor Derék kínjában így szólt: ,, Nem aggodalmaskodom az öltözetem felől, hiszen a madárnak is van tolla, minél inkább nekem lesz.˝ Ekkor csodák csodájára a szakadt ruhája helyett, olyan elegáns lett a viselete, mellé kabátot és sapkát is kapott. Még én magam is megirigyeltem kissé. Most már nem fázott Derék. Amikor a falu eldugott utcáihoz ért, hirtelen szívébe hasított a fájdalom, hogy e nagy kaland után nem tud elnyúlni egy meleg szobában. Ekkor eszébe jutott Éli mondata s kimondva hirtelen egy hatalmas kacsalábon forgó aranyhidas kastélyban találta magát. Ez most már egyedül az övé volt.
Derék nagyon megörült s hálás volt Éli mester gondviselésének. Ám, ahogyan teltek az évek egyre magányosabban érezte magát ebben a hatalmas kastélyban. Derék még fiatal ifjú férfi volt, s még nem ismerte a szerelem örömét. Legnagyobb vágya egy tehetős feleség volt, aki majd gyermeket szül neki. S vén koráig boldogan élhet. Ekkor egy nagyot sóhajtott s hirtelen egy kopogtatásra lett figyelmes. Lesétált a kastélylépcsőn és csodájára egy gyönyörű hajadon állt a kapu bejáratnál. Ahogy meglátta a mi roppant fess Derék úrfinkat, az arcocskája olyan piros lett, hogy még a paradicsom is irigyelte volna. Nyomban beleszeretett, de Deréknak is nagyon tetszett a lány hosszú haja s igéző zöld szemei. Nyomban egymásba szerettek s meg is házasodtak. Egy évre rá meg is született a kis Derék, kit apja után szintén Deréknak neveztek el. Apja mindent elmesélt a fiának, hogy ő is tudja Éli milyen hatalmas gondviselő. Ez a mese mese volt s biz´ minden szava igaz volt.
Hozzászólások